Az M5-ön futó Ez itt a kérdés című műsor vendége volt Tóth Gabi énekes, aki az utóbbi egy évben nyíltan vállalta vallásosságát.
Tóth Gabit úgy konferálták fel a műsorban, mint aki Máté evangéliumának egy mondatával azonosul: „boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa” – idézte a hvg.hu-t az rtl.hu.
Az énekes a műsorban elárulta, hogy a nagymamájának köszönheti a vallásosságát, és hogy a színpadra lépés előtt mindig imádkozik.
Arról is beszélt, hogy hisz „a sötét oldal erejében” is, azaz a bibliai Gonosz létezésében. Később hozzátette: „Sokszor éreztem én is, hogy az Ördög ott liheg a nyakamban. De az a lényeg, hogy tisztán tudom tartani a hitemet, hogy nem tudta átvenni az irányítást sem pénz, sem hatalom, sem gőg formájában.”
Tóth Gabi azt is kifejtette, hogy szerinte
nehéz időket élnek meg a vallásos emberek, és úgy gondolja, most bátornak kell lenni.
„Hiszem, hogy azért valahol egy keresztényüldözés van. Én ezt tapasztalatból is gondolom” – fogalmazott az énekes, akit számos támadás ért, mióta a közvélemény előtt is nyíltan vállalja keresztény hitét.
A teljes műsort alább tekinthetik meg:
Nyitókép: Képernyőfotó